Több mint két évtizede írtam meg először a részletes útvonaltervet Budapestről a bolgár tengerpartig, aztán évente frissítettem. A frissítéseket mostanáig az utikalauz.hu közölte, de Árpád barátom az elmúlt két-három évben már nem igazán foglalkozik ezzel a projekttel, ami pedig a maga idejében megkerülhetetlen turisztikai oldal volt: megelőzve a korát már akkor a user content-re épített, amikor ez a kifejezés még fel sem volt találva. A kilencvenes évek végén még kalandos volt az utazás, Magyarországon is csak Kecskemétig volt autópálya, Szerbiában pedig csak Belgrád és Niš között. Bulgáriában meg egyáltalán sehol sem. Ja, és néha bombáztak. Ma meglehetősen egyszerű az út, Pesten felhajtunk a pályára, Burgasznál pedig lehajtunk. Az ördög persze a részletekben lakozik. Hol érdemes tankolni? Hogy működnek a fizetős autópályák? Kell-e szerb dinárt váltani? Hogy lehet a vendégmunkásokat elkerülni? Mit csináljunk (és mit ne csináljunk), ha megállít a rendőr?

Bár lehetett olvasni a tengerparti nyaralóhelyek gyengélkedéséről, július közepén a szófiai buszpályaudvaron ez puszta siránkozásnak tűnt. A naposparti buszra utolsónak szálltam fel. A busz teljesen tele volt, csak a hátsó sor középső ülése maradt szabadon. Remek utazásnak nézett ki, hét óra a buszon, maszkban, miközben mindkét oldalon ülnek mellettem, és még csak az ablakon sem látok ki…. A busz azonban több megállóhelyen is megállt a Napospartig. Pazardzsikban már ablak melletti ülésem volt: leszállt az utasok negyede. Plovdivban a maradék utasok fele. Sztara Zagorában szinte majdnem mindenki: összesen talán öten maradtunk a buszban, mire a tengerparthoz értünk.

Porsche rendőrautó; postaláda a villamoson; kakaó, amit a magyarok sugárban köpnek ki; halott emberek fényképei a fákon; bevásárlás guggolva; pár év alatt felépített 32 metróállomás - Bulgária másképp működik.

Már olvasható legsikeresebb projektünk, a Szerbián keresztül vezető útvonal részletes leírásának idei, frissített változata. Kattints ide.

Átjutottunk a szerb határon, ereszkedtünk Szófia felé. Éjfél már jóval elmúlt, a forgalom ilyenkor minimális. Szép tiszta éjszaka, száraz út, friss felfestés. Mögöttünk 700 kilométer, előttünk még majdnem 500, ilyenkor ugye az ember - aki amúgy meglehetősen jól ismeri az utat - hajlamos nem lelassítani pontosan arra a 60 km/órára, amit a korlátozó táblák előírnak.

Egyszer csak tompa, piros fény villan felülről, éjszaka is alig érzékelhető. Hoppá, mi is volt ez? Az út felett keresztben frissen emelt alumínium szerkezet, onnan valami kameraszerű pásztázza az utat - basszus, Magyarországon ez alsó hangon 30 ezer forint.....

Mint a „magyar” töltött paprikát vagy a még magyarabb töltött káposztát, ezt az ételt is az ottománok hozták magukkal, amikor utoljára épp a régióban töltöttek egy pár évszázadot. A kebabot ugyanis tábori körülmények között is el lehetett készíteni. Amíg a vezírek az állatok nemes részét falatozták, a közkatonáknak az aprólék jutott, amit ledaráltak, és a tábortűz felett megsütötték.

Szveti Vlász tulajdonképpen Napospart elegáns negyede. Nem annyira zajos, cserébe nincsenek olyan széles strandjai. A partról gyönyörködhetünk a festői Neszebár óvárosában, cserébe emelkedőn kell felkaptatni a strandról hazafelé.

Megpróbáltuk úgy csinálni, ahogy a profik: egyforma hőmérsékletűre hűtött sörök, vakteszt, jegyzetek… Mindezt azért, hogy megtaláljuk, a magyar ízléshez melyik bolgár sör áll a legközelebb.

Immár másfél évtizede született meg az az útvonal leírás, ami a budapesti indulástól a burgaszi érkezésig részletesen leírja az útvonalat. Mikor merre kell fordulni, mire kell odafigyelni, milyenek a rendőrök, hol mit lehet enni vagy inni az úton, merre kell kerülni, ha a vendégmunkásokkal együtt kelnénk útra....

A leírást ma sikerült frissítenem. Az információ sokkal frissebb aligha lehetne: tegnap éjszaka értünk le.

Olvassátok szeretettel :-)

Egy bolgár reklámügynökség kreatívjai szabad kezet kaptak, hogy egy bolgár gyártású vodka márkát reklámozzanak. Minden a szexről szól, bár a szellemes képanyagon inkább csak utalásokat látunk.