Bulgária - all inclusive

Hurrá, Bulgária!

Hurrá, Bulgária!

Bazinagy bolgár sörteszt

Megkóstoltuk a legnépszerűbb tengerparti söröket

2015. július 28. - stevie balkanski

Megpróbáltuk úgy csinálni, ahogy a profik: egyforma hőmérsékletűre hűtött sörök, vakteszt, jegyzetek… Mindezt azért, hogy megtaláljuk, a magyar ízléshez melyik bolgár sör áll a legközelebb.

img_3092.JPG

Néhány év bulgáriai sörivói tapasztalattal az ember már tudja, milyen sör márkákba lehet belefutni a tengerparton – ilyenekből szereztünk be egy-egy üveggel. Természetesen csak a helyi márkákra koncentráltunk: a külföldiek közül a Heineken, a Becks, a Staropramen és a Tuborg a legelterjedtebbek – de ezekről azt feltételezzük, hogy ugyanolyanok, mintha otthon, a sarki kisboltban vennénk meg őket. (Aztán persze ki tudja.) Nem foglalkoztunk most a barna sörökkel, a búzasörökkel és az ízesített sörökkel – egyrészt ugye a kapacitáshiány miatt, másrészt azért, mert nincs is igazán nagy választék ezekből. A tesztben szereplő sörök, csakúgy, mint a magyar piacon, klasszikus alsó erjesztésű, lager típusú sörök.

Végül hét üveg sört szereztünk be. A kiválasztott sörök tényleg a legelterjedtebbek Bulgáriában, aki bemegy egy tetszőleges szupermarketbe, a hétből legalább ötfélét biztosan megtalál. Nincs nagy eltérés az árakban sem, a legolcsóbb és a legdrágább sörök között talán 20% volt a különbség. Árban a magyar sörárak alatt vagyunk – kevesebb az áfa és pláne kevesebb a jövedéki adó is.

A tesztmezőnyhöz hozzácsaptunk egy magyar referencia sört is: valamilyen magyaros márkát akartunk a tömegsörök közül, de a jobbikból. Végül a Dreher Classicot választottuk.

A tesztet hárman végeztük, évtizedes sörivói tapasztalattal rendelkező fiúk, Attila, Péter és jómagam. Kettőnknek volt hosszabb bulgáriai sörtapasztalata, ezért csináltunk vaktesztet, hogy ne az előítéleteink vezessenek. A söröket a lányok töltötték ki a konyhában, mi fiúk pedig a teraszon csak az éppen aktuális három egyforma poharat láttuk.

Íme, mit találtunk (abc-rendben):

 

  • Ariana

img_3094.JPGJelenleg a Heineken tulajdonában lévő sztara zagorai Zagorka holding gyártja, pedig sokáig ez volt „a” szófiai sör. 2009-ben a legnagyobb forgalmat ez a márka bonyolította Bulgáriában, igazi „népsör” tehát, bár eladott mennyiségben pont a tengerparton lenyomja a Burgaszko és a Kamenitza (lásd lejjebb). Az üvege speciális alakú, a címkén három valamilyen brüsszeli plecsni a minőségről. Nem felejtik el hangsúlyozni, hogy az Ariana sörgyárat eredetileg a cseh Prosek testvérek alapították Szófiában, még 1884-ben, nem messze a Sasos hídtól. Az államosítás után 1978-ig gyártották az Ariana sört, majd csaknem két évtized szünet után a Heineken és a Coca-Cola (!) bolgár vállalata újra elindították a márkát. A sörgyár 2004-ben költözött a Zagorka „otthoni” gyáregységébe, Sztara Zagorába. A sör 4.5 százalék alkohol tartalmú, az összetevők között árpát és árpamalátát is említenek a komlón kívül.

Kóstolás: Könnyű, inkább édeskés sör, sok szénsavval. Péternek bejött az Ariana, ő az illatát emelte ki, és azt, hogy „pezseg,” no meg friss, komlós íze van. Azt ő is megjegyezte, hogy gyengék az ízek. Attilával mi kevésbé lelkesedtünk: ő „vízízű, alsópolcos vacaknak” nevezte, én pedig azt írtam róla, hogy „sokat kéne innom belőle egyszerre, hogy valami ízt is érezzek.”

 

  • Astika

img_3098.JPGEz a sör sem az, ami volt: az egyetemen Mosztuna barátom volt büszke haszkovói származására, és büszkeségének egyik alapja éppen az Astika sör volt, amit a helyi üzemben termeltek. Az Astika hagyományosan a bolgár söripar egyik prémium márkája volt, köszönhetően az egészen kiváló minőségű helyi forrásvíznek, amit a sörgyártáshoz használtak. Ehhez képest némi csalódás nekem, hogy a címkén immár a Kamenitza plovdivi gyáregységének a címe áll. A Kamenitza tulajdonosa az amerikai Molson Coors – a háttérről bővebben a Kamenitza sörnél. Az Astika prémium sörhöz képest viszonylag gyenge, mindössze 4.3 százalékos. Ellenben domborműves, ráadásul 6 decis palackban kapjuk. A címke alján itt is mindenféle plecsnik, de érdemi információ nélkül.

Kóstolás: Egyikünk sem szerette az Astikát. Attila és Péter is kiemelte a „kukoricás” jelzőt, pedig elvileg ehhez a sörhöz nem adnak kukoricagrízt. Péter szerint tompa, „főtt hal” jellegű sör, minden kevés benne, Attila szerint egyszerűen vízízű, utóíz nélkül. Én magam értékeltem, hogy kellemesen szénsavas, de nekem „összehúzta a számat.”

 

  • Burgaszko

img_3105.JPGNa kérem, ez „a” tengerparti sör. A gyártás ugyan itt is a Kamenitza plovdivi gyárában történik, hiába „burgaszi” a sör neve, de a legtöbb helyen ezt csapolják a tengerpart mellett. Ahol a palifogó „Big Beer = 1 lv” felirat van kitéve, ott mindenképpen. Az üveg amolyan kis egyszerű, a címke dettó – nem a prémium kategóriába sorolja maga a gyártó sem, aki ugye a globálkapitalista Molson Coors. Amúgy a Burgaszko 4.4 százalékos, és a feliratok alapján csupa sörszerű alapanyagból készül, plusz sörárpa.

Kóstolás: a tengerpart olcsó csapolt söre palackozva egészen kellemes benyomást tett ránk. Ugyan a kóstolás rosszul indult, mert habja egyáltalán nem volt a Burgaszkónak, de a legolcsóbb sör Péternél és nálam is az erős középmezőnyben végzett, Attilánál pedig holtversenyben a második-harmadik helyen. Ő a szénsavasságot és a kellemes utóízt emelte ki, Péter pedig borkóstolós múltjából hozott hasonlatot, szerinte a Burgaszkó kakaós ízárnyalatú volt. Ő kevesellte a komlót, inkább malátásnak érzete az ízt. Engem az illat gyerekkorom Kőbányai sörére emlékeztetett, és értékeltem, hogy friss, szénsavas sör, még ha egy kicsit íztelennek is találtam.

 

  • Kamenitza

img_3110.JPGAz európai sörpiac drasztikus átalakulásával az amerikai Molson Coors csoport vette át az Interbrew, később InBrev, még később StarBev néven futó multicég közép- és kelet európai sörgyárait. A vezető márkájuk a régióban a cseh Staropramen, de minden országban megvannak a saját, helyi márkáik – Magyarországon például a Borsodi, Bulgáriában pedig a plovdivi illetőségű Kamenitza. A Kamenitza Szvetlo (vagyis világos) talán a legismertebb sör Bulgáriában, a legnagyobb költségvetésű reklámkampányokkal, a legtöbb márkához kötött sörözővel. A címkén a szerény Първата бира на България szöveg (Bulgária első számú söre"). Ez a sör sem erős, mindössze 4,4 százalékos. Az üveg dombormintás, a kupak letépős, a címke Cool Edge fantázianevű. Ez annyit jelent, hogy amikor a sör a kellő hőmérsékletre hűl, akkor a címke széle elkékül. A fotón még szobahőmérsékletű volt a sör, de nyugi, mire szervíroztuk, kellően bekékült a címke. A malátán és a komlón kívül ez is tartalmaz sörárpát.

Kóstolás: Eléggé átlagos, kissé kesernyés ízű, de kellően szénsavas sör. Péternek nem jött be a Kamenitza, szerinte egyszerűen nem harmonikus az íze, mind a maláta, mind a komló túl sok benne. Attila lelkesebb volt, szerinte a színe szép és a szénsav is „pont rendben,” miközben az íze „finoman fanyar, bár nem túl karakteres.” Én azt írtam a vakteszten, hogy „a tipikus bolgár sör,” ami mondjuk nem meglepő, mert én egyébként szívesen választom a Kamenitzát, amikor Bulgáriában vagyok. A kóstoláson alapvetően kesernyés, „fiús” sörnek találtam, de összességében azt kellett írnom róla, hogy „nem egy nagy szám.”

 

  • Pirinszko

img_3114.JPGÉn éveket töltöttem a Pirin és a Rila hegységek találkozásánál, Blagoevgrad városában, így a helyi Pirinszko mindenképp a favoritjaim között volt. Eleve viszonylag fiatal márka, csak 1969-ben alapították a céget, és sokáig amolyan helyi érdekű sörgyáracska volt, Szófiában vagy a tengerparton például nem is igen lehetett kapni. Aztán 2004-ben átvette a céget a régióban terjeszkedő Carlsberg, és rövidesen felzárkózott az eladási versenyben. A konkrét sört nem Blagoevgradban, hanem a Carlsberg sumeni egységében gyártották, alighanem azért, mert az az üzem közelebb van a tengerparthoz. Szóval nem lesz „hazai íz” nekem. Az üveg finoman domborműves, a címke egyszerű. Ami a minőséget illeti, a szokásos 4.4-es erősség, de az összetevők között itt előkerül a kukoricagríz is, amit alapvetően gyanúsnak szoktak találni az igazi sörészek.

Kóstolás: Kicsit vizes, íztelen sör, egyikünk sem lelkesedett érte, Péter szerint az egész mezőnyben a leggyengébb. Attila és én szinte szó szerint ugyanazt írtuk: vizes és alig szénsavas a sör, karakter nélkül, szinte semmi utóízzel. Péter egyszerűen laposnak nevezte, és így összegezte tapasztalatát: „csúszik-csúszik, csak minek?”

 

 

  • Sumenszko

img_3117.JPGAz előző sör rokona, ezt is a Carlsberg helyi vállalata gyártja. Már a csomagoláson is látszik, hogy ez a prémium márkájuk. Gazdagon domborműves az üveg, letépős a kupak, fut egy nyári nyereményjáték is, az alkoholtartalom pedig ebben a mezőnyben kiemelkedően magas, 4.8%. Mondjuk a sumeni sörgyár tényleg az egyik első volt Bulgáriában, én hallottam olyan mondát, hogy az emigrációba Kossuth Lajossal érkezett magyar-lengyel küldöttség honosította meg a sörgyártást Sumenben (egészen a közelmúltig a magyar „sör” szó is szerepelt a Sumenszko címkéjén), a „hivatalos” történelem szerint viszont 1882-ben egy bizonyos cseh, Frantisek (Franz) Milde volt az alapító. Az alapanyagok között kukoricagríz. Nahát.

Kóstolás: Friss, szénsavas, intenzív sör. Péter kevésbé volt lelkes, ő a mezőny aljára helyezte a Sumenszkót, mert szerinte lapos, jellegtelen, bár tisztességes sör, de a frissességét ő is kiemelte. Attila is használta a friss jelzőt, ő emellett az intenzív utóízt emelte ki pozitívumként, és összességében a második-harmadik legjobbnak találta a mezőnyben. Belőlem kifejezetten kihozta a lelkesedést a Sumenszkó, még azt is leírtam róla, hogy ez „a” sör. Szerintem fiatalos, telített sör, sokféle aromával, jó sok szénsavval. A kukorica édeskés mellékízét jól elrejtették, egyikünknél sem bukott meg.

 

  • Zagorka

img_3107.JPGSokat vártunk ettől a sörtől: a Bulgáriába látogató magyarok között talán erre a sörre kattannak rá a legtöbben, legalábbis a fórumos beszámolók szerint. Az egyik vezető márka Bulgáriában, a Heineken tulajdonában lévő sztara zagorai sörgyár gyártja (innen a név). A gyárat 1902-ben alapították, a monda szerint egy csehországi tanulmányútról visszatérő zagorai orvos és barátai. Ellentétben a többi bolgár sörmárkával, a Zagorka többféle világos sört is előállít, még amolyan „kézműves” sörük is van Zagorka Rezerva néven, illetve egy Zagorka Retro nevű sör, ami – ahogy a neve sugallja - hatvanas évekbeli „klasszikus” sörösüvegben kerül forgalomba, hatvanas évekbeli címkével. De amit próbáltunk, az a hagyományos Zagorka Special, az alap Zagorka. Az Arianához hasonló formájú, spéci üveg (egy anyacéghez tartoznak végül is), Zagorka dombornyomással. A címkén öt plecsni, ugyanolyanok, mint az Arianán. Az egyetlen bolgár sör a teszten, ami elérte az 5% alkoholtartalmat, az összetevők itt is pozitívak. Egy kis árpa itt is befigyel, de legalább nem kukorica.

Kóstolás: Kellemes és telt ízű, tökéletesen szénsavas sör. Attila és Péter lelkesedtek, én visszafogottabban dicsértem. Szerintem ez egy kifejezetten „közérthető” sör, kissé kellemetlen utóízzel, ugyanakkor gazdag az illata és szép a habja. Attila is kommentálta a „markáns, de enyhe” utóízt, de őt megnyerte magának a kellemes íz, és hogy a szénsav „pont jó.” Nála ez a sör lett a tesztgyőztes. Péter szerint is a Zagorka a legjobb bolgár sör, és nem is takarékoskodott a jelzőkkel: zamatosnak találta „ízes malátával és sok friss komlóval,” „igen finom szénsavakkal.” Őt a Zagorka a frissen sült kenyérre emlékeztette.

 

  • Dréher Classic

img_3120.JPGReferenciaként vettük be a tesztbe, hogy legyen egy közismert magyar sör is, amihez hasonlíthatjuk a bolgárokat. A Dréher Magyarországon már a „majdnem prémium” kategóriába van pozícionálva, és mind a hárman szívesen választjuk, amikor itthon sörözünk. Alkoholtartalma magasabb a bolgár söröknél, 5.2%.

Kóstolás: a magyar sörnek nincs oka szégyenkezni, Péter simán az egész mezőny legjobb sörének találta, még azt is leírta, hogy „biztosan ez készül a legjobb alapanyagokból.” Nekem is feltűnt, hogy „ez egy sör, aminek van karaktere,” és szerettem az engem akácligetre emlékeztető illatát. Attila viszont, aki itthon kifejezetten dréheres, egy kicsit vízízűnek találta, és kevesellte az utóízét. (Majd a szülinapjára hozok neki egy láda Zagorkát.)

****

És akkor a végén összegezzük a tapasztalatokat: nem volt igazán rossz sör a bolgár népsörök között, bár kétségtelen, hogy ezek a sörök azért nem helyezik fel Bulgáriát a világ sör nagyhatalmainak térképére. Most már tudjuk: a tipikus bolgár sör szénsavas, de ízekben, aromákban viszonylag szegény.

Az egyes sörök között persze van különbség, nem is kicsi. Mind a hárman kifejezetten szerettük például a Zagorkát, ami szerencsére szinte mindenhol kapható (bár valamivel kevesebb helyen csapolják). Pozitív, hogy a tengerparton legelterjedtebb két sör, a Kamenitza és a Burgaszko szintén mindhármunknál az erős középmezőnyben végzett. A teszten kívül, de számottevő helyszíni tapasztalattal hozzá kell tennem, hogy a csapolt változatok esetén kettejük közül a Kamenitza előnye azért érezhető.

Megosztotta a csapatunkat a Sumenszko, Attilával nekünk kifejezetten bejött, Péternek kevésbé, de egy próbát mindenképp megér, már csak Kossuth Lajos emléke miatt is. Az egyetlen sör, amit inkább nem ajánlunk, az a kissé jellegtelen és fáradt Pirinszko.

Még egy javaslat: nem véletlenül teszteltünk szigorúan üveges söröket. A pet palackos egyliteres, kétliteres (sőt több) kiszerelések árban ugyan kedvezőbbek, de a pet palack alapvetően alkalmatlan a sör tárolására, a műanyag palackban gyorsan elromlik (nem megromlik - elromlik) a sör. A hulladékkezelési problémákról nem is szólva. A tesztben szereplő sörök üvege visszaváltható, kivéve a Pirinszkót és a Sumenszkót (ejnye, Carlsberg). A visszaváltható üvegeken ez a felirat olvasható: Oпаковка за многократна употреба (többször felhasználható csomagolás).

img_3124.JPG

 

....

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj be minket a Facebook-on, és nem maradsz le egyetlen vadítóan izgalmas új bejegyzésről sem. Blagodarja :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://hurrabulgaria.blog.hu/api/trackback/id/tr307660078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.28. 11:43:25

Ez most azon ritka esetek egyike, amikor egy bolgár témához nem tudok hozzászólni.

Sört utoljára 2009-ben ittam.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.28. 18:46:06

@Attan:

Nemigen. Nem vagyok ugyan antialkoholista, de olyanok az ivási szokásaim, mintha az lennék.

Sztbeni 2015.07.28. 21:32:38

Nekem az összes bolgár sör jobban ízlett a Drehernél

2015.07.29. 18:32:28

Amikor 35 fokos hőségben ülsz a szozopoli strandon, mindegyik jólesik... :-) Nekem a Zagorka a kedvenc.

sprenczl 2015.07.30. 12:52:28

Tengerparton, napon 38 fok, olcsó v. max annyi mint itthon: mindegyik lecsúszik. Végigpróbáltam őket tavaly, nekem a Burgaszko-Sumenszko duo jött be a legjobban és az Ariana-Pirinszko páros a legkevésbé.

Katana750 2016.01.26. 20:41:31

Jó kis teszt! Még akkor is, ha én vbk-s vagyok.
süti beállítások módosítása