Emlékszem, amikor életemben először érkeztem Szófiába, nem ittam kólát. Bevackoltam a szállodai szobámba, lementem a bárba, és mivel már a recepciós sem volt beszélni világnyelv, a pincért egy bravúros bolgár nyelvi formulával támadtam le:
Akkor még nem tudtam, hogy ez egyébként nem helyes: a bolgároknál a „kóla” szó automatikusan a kokakólát jelenti, a Pepsi az nem kóla, hanem „pepszi.”
Mivel mégiscsak szállodáról volt szó, a pincér érteni vélte a kérdésemet, legalábbis nem tett semmit azért, hogy tisztázza az esetleges problémát, ezért is lepődtem meg, amikor egyszerűen szomorúan ingatni kezdte a fejét. „Tonik!” módosítottam tehát a rendelésen, mire nem szólt semmit, csak szó nélkül kihozott egy üveggel.
Azért aki járt már Bulgáriában, az ezen a ponton már sejti, hogy lapult ám bőven kóla is a hűtőben, csak volt egy kis kommunikációs zavar.
Alapértelmezésben ugyanis a bolgárok „fordítva” jelzik a fejükkel az igent és a nemet. Az igenre rázzák a fejüket (mint a sztoriban a pincérem), a nemre ellenben lelkesen bólogatnak.
Ez a leírás azért nem teljesen precíz: a fejrázás és a bólogatás ugyanis nem pontosan úgy történik, ahogy mi magyarok csináljuk. Az igen nem fejrázás, inkáb a fej jobbra-balra ingatása a nyakon, kicsi, kissé határozatlan mozdulatokkal. A nem sem heves bólogatás, csak egy mozdulat, ami – a legtöbb európai gesztikulálásával ellentétben – nem fentről indul lefelé, hanem fordítva, alulról felfelé, mintha csak valaki a távolba bökne.
A történet persze az, hogy az agyafúrt bolgárok az ötszáz éves török iga alatt találták ki és tökéletesítették a módszert, hogy ezzel is félrevezessék és becsapják a gaz oszmánokat, de aki elmélyül a kérdésben, az rájöhet, hogy ez a dolog nem így működik, ezeket az alapvető gesztusokat nem felnőttként, hanem valahol a bölcsőben programozzuk be, arra pedig elég nehéz rávenni az anyukák többségét, pláne tömegkommunikáció nélkül, hogy direkte fordítva mozgassák a fejüket. Valószínűleg egy ősibb dologról lehet szó, amit az is alátámaszt, hogy a szomszédos népek igen-nem gesztusai sem mindig egyértelműek egy magyar látogató számára.
A fordított fejmozgatás az első napokban ez valóban furcsa, szokatlan, esetleg egyenesen zavarba ejtő a számunkra, pont mint a baloldali közlekedés a briteknél, de meg lehet szokni. Pontosabban meg lehetne, ha nem vinnének egy kis plusz színt a történetbe a művelt bolgárok, akik tudják, hogy ők a kivételek, és a világ igazából fordítva gesztikulál. Nos, ez a bolgár, amikor átprogramozza az agyát, hogy most külföldivel beszél, mindegy hogy angolul vagy bolgárul, tud ám a mi normáink szerint is bólogatni.
Csak éppen nem mindegyikük, és pláne nem következetesen.
Az elmúlt tizenévben én rá is szoktattam magam, hogy csak a kimondott szóban hiszek: ha fontos kérdésről van szó, nem bízom a gesztusokban, vissza is kérdezek: da ili ne?
