Szveti Vlász tulajdonképpen Napospart elegáns negyede. Nem annyira zajos, viszont nincsenek olyan széles strandjai. A partról gyönyörködhetünk a festői Neszebár óvárosában, viszont emelkedőn kell felkaptatni a strandról hazafelé.

Ha a főúton nem lenne Sunny Beach vége tábla, nemigen jönnénk rá, hogy más településen vagyunk. Egyrészt a szállodakomplexumok fizikailag is összeérnek, másrészt első ránézésre nincs is semmi különbség az építészeti stílusban – mondjuk Szveti Vlászból hiányoznak a szocialista vállalati üdülőkből minimális befektetéssel átalakított „fiatalos” hotelek (ahogy az utazási irodák zsargonja nevezi a tengerhez közel fekvő, de kívülről panelházra hasonlító, korszerűtlen kialakítású és viszonylag komfortmentes szállodákat). Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy Szveti Vlasz viszonylag új találmány, és így megúszta a szocialista Bulgária turisztikai izé, fejlesztéseit.

Persze már az ókori görögök is itt voltak, vagy ha nem is az ókoriak, de nem sokkal későbbiek. A burgaszi öböl görög terület volt, ahogy azt már Neszebárnál is leírtuk. Az első nyomok az i.sz. második századba vezetnek, ekkor a települést Larisszának nevezték, aztán pár száz évig maradtak is a görög halászok. Az 1920-as években egyfajta lakosságcserére került sor. Nem kell nagy számokra gondolni: az itt élő akkor már csak kb tucatnyi görög család helyére ugyanennyi bolgár érkezett.

A várost a 15-ik században nevezték el védőszentjéről. Szveti Vlászt magyarul is ismerjük, ő Szent Balázs, mindenféle furcsa szakterület védőszentje, beleértve a birkanyírókat, a torokbetegségektől szenvedőket és a fúvós hangszeren játszókat.

Szveti Vlász 2006-ban lett város, pedig igazából nem sok városias vonása van. Az állandó lakosok száma kb 4000 fő, ők a főút túloldalán élnek. Itt van a városközpont is. Ez a rész elég béna, valójában úgy néz ki, mint egy tipikus dél-bulgáriai falu. A magyar falusi kockaházakra kísértetiesen hasonlító családi házak, egy rettenetes szocreál, szürke városházával, kocsmaszerű kocsmával, falusi postával és buszfordulóval, illetve bolgárul beszélő emberekkel. A turistáknak semmi keresnivalójuk itt, ők a főút és a tengerpart között mozognak.

A történelmi múltra ma nagyjából semmi nem utal. Ahogy Napospartot, úgy Szveti Vlászt sem a múzeumok, galériák és a pezsgő kulturális miliő miatt kedveljük. Van ugyan egy kis amfiteátrum, amit ha nagyon messziről és nagyon hunyorítva szemlélünk, akkor olyan, mintha a görög időkből maradt volna, de persze közelről már látszik a vasbeton szerkezet és a 2000-es évek bolgár strandépítészete. Művészeti irányvonalát nem a görög drámák, inkább a bolgár csalga énekesek fellépései fémjelzik.

Az amfiteátrum a helyi mágnás Dinev család szerényen saját magukról elnevezett komplexumának eleme, ami a marinájáról, azaz jacht kikötőjéről lett híres. A jacht kikötő nyilvános, bárki besétálhat. Szépek a hajók is, de aki nem ért a vitorlásokhoz, az is talál borzongani valót: amikor először jártam arra, két Ferrari, két Bentley, egy Rolls-Royce és egy Lamborghini vonzotta a szemeket a parkolóban. Mind bolgár rendszámmal. Ez az a közeg, ahol egy nyitott Merci kupé vagy egy Porsche terepjáró szánalmas tömegcikk. A német ritkaautó fényképezős website-on Szveti Vlásznak külön fejezete van.  

Itt van az éjszakai élet központja is. De mielőtt megrettennénk, hogy a marina éttermeinek ajtajában álló, makulátlan alpakka szmokingos pincérek és a valóban űberluxus belsőépítészet miatt netán az árak is elszabadultak, nyugodtan vessünk egy pillantást a kitett étlapokra. Bár a környezet monte carlói, az árak budapestiek. Oké, Budapest belső belvárosáról van szó, a sör 8 leva, a sopszka 16 (2023-as árakon számolva 1,600 és 3,200 ft). Nem kell mindennap itt ebédelni, de egyszer megéri, hogy közelről tanulmányozhassuk a legmenőbb bolgár vállalkozók életvitelét, már csak a kultúrsokk miatt is.

A városka életét szerencsére nem a marina vendégei dominálják, inkább a normális családok. Amikor a 2000-es évek elején az első parcellázások megtörténtek, eleve tágasabb és rendezettebb utcaképet terveztek, mint a legtöbb tengerparti üdülőtelepen. Bár az elegáns komplexumok között itt is van egy-egy parlagon álló telek, várva az ingatlanpiac fellendülésére, alapvetően sokkal utcaszerűbb itt a rendszer, mint mondjuk a Naposparton, ahol csak le lettek pottyantva az épületek, sehol semmi párhuzamos vagy merőleges. Az utcák tiszták, a díszkövek normálisan le vannak rakva, a porták kulturáltan karbantartva. Vannak gondozott, parkos részek, kis szökőkutak, csobogók, fák, gusztusos játszóterek, korszerű világítás. És bár vannak itt is éttermek, pool bárok és egyéb szórakozóhelyek, a party arcok inkább Napospartra járnak át, itt éjszaka meg nyugi van.

Szveti Vlászon a tipikus építmény az apartman komplexum. Olyan, mintha lakópark lenne, a különbség csak a medence, ami minden ilyen komplexum kötelező tartozéka. Az apartmanok egy részét folyamatosan árulják (tulajdonképpen megdöbbentően alacsony négyzetméter árakon), más részüket már eladták, többnyire orosz vagy brit tulajdonosoknak. A neszebári brit nyugdíjas egylet itt nem létezik, errefelé inkább sok egyedülálló anyukát lehet látni kisgyerekekkel – mélyinterjút nem csináltunk, de úgy tűnik, ők itt töltik a nyarat, amíg a családfő a ködös Albionban vagy a még ködösebb orosz tajgán keresi a pénzt. Más apartmanokat kiadnak: a Booking-on rengeteg olyan szveti vlászi „szálláshelyet” találni, ami valójában egyetlen apartman, amiből a tulajdonosa így akar egy kis pénzt kitermelni. A komplexumoknak általában van egy-egy gondnoka, ő intézi a kulcsok átadását, a takarítást, cserébe némi zsebpénzt kap a tulajtól.

A szveti vlászi tengerpartról a turisztikai kiadványok azt hangsúlyozzák, hogy „egy kilométer hosszú,” de azt valahogy elfelejtik hozzátenni, hogy hosszában hullámtörők szabdalják, azaz – ellentétben mondjuk a naposparti riviérával – nehezen átjárható, pár száz méterenként át kell mászni egy-egy derékmagasságú, kövekből összerakott mólón. Általában a kisebb (de ott is úszómesterrel felügyelt) szabadstrandokat egy-egy valamivel nagyobb, de fizetős strand követ. Ahogy máshol is, a belépés ingyenes, de a napágyért és napernyőért fizetni kell. Itt egy kicsit kevesebbet, mint Naposparton. Nem olyan a zsúfoltság sem, és talán a strandok kompakt mérete miatt mintha szebben is lennének karbantartva.

 Valamilyen ok miatt azt is ki szokás emelni, hogy a szveti vlászi strandok – egyedüliként a bolgár tengerparton – délre néznek. Ennek nem látom különösebb jelentőségét, maximum azt, hogy ha valaki reggel lefekszik egy pozícióba, azt estére szépen körbesüti a nap. Persze addigra eléggé elgémberedik, és ha nem megfelelő faktorszámú a napteje, akkor ropogósra is sül.

A szállodás résznek nincs egyértelmű főutcája vagy főtere: gyakorlatilag minden utcában vannak kisboltok (ezeket hívják szupermarketnek), a szállodák földszintjén nyilvános éttermek, lehet venni gyümölcsöket, van jó pár pékség. Gyakorlatilag mindenféle szakbolt is van, csak nem annyira koncentráltan, mint egy igazi városban. A mi szállásunk konkrétan egy Brendon-szerű gyerekfelszerelés áruház mellett volt, a szomszéd utcában pedig – egy szállodakomplexum aljában – függöny-szaküzletet találtunk.

A Napospartra jellemző giga szórakozóhelyek (Cacao Beach, Bedroom Beach, Manija, Orange) nincsenek Szveti Vlászon, de Napospart tényleg egy ugrás: a 15-20 percenként a főúton járó busszal csak pár megállót kell menni (a jegy 2 leva, 390 ft), illetve a viszonylag kis távolság miatt a taxi sem kifizethetetlen.

Kinek ajánlott: kisgyerekes családok, illetve Ferrari-tulajdonos vállalkozók

Árszínvonal: egy leheletnyivel drágább Napospartnál, tehát Bulgáriában kifejezetten drágának számít, de így sem drágább mondjuk Balatonfürednél. Az ár/minőség arány teljesen reális. 

.....

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj be minket a Facebook-on, és nem maradsz le egyetlen vadítóan izgalmas új bejegyzésről sem. Blagodarja :-)